Back to top

Rövidszőrű és drótszőrű magyar vizsla

A magyar vizsla eredetéről a legváltozatosabb mendemondák kerültek már napvilágra. Vannak, akik úgy vélik, hogy őse egy mára már kihalt kopó lehetett, amelyet honfoglaló őseink vadászkutyaként használhattak.

Mások szerint a török hódoltság idején tűnt fel először a vadászatokon egy sárga kutya, sőt olyat is lehetett hallani, hogy az ősember barlangrajzain is szerepelt, csak barnás színben. Ezekkel szemben, amit biztosan tudunk, hogy a magyar vizslát, mint önálló fajtát az FCI (Nemzetközi Kinológiai Szövetség) 1935-ben vette lajstromba. Kétségtelen, hogy a fajta a XX. század elején már „készülgetett”. 1916-ban az akkori NIMRÓD vadászújság segítségével elkezdték toborozni a sárga, vizslaformájú vadászkutyákat, de ezek zöme sárga pointerszármazék volt.

1920-ban már 11 olyan, látszólag egyforma vizslát tudtak regisztrálni, melyek idegrendszerükben stabilak voltak, küllemben pedig a fontos mérőpontokon megegyeztek. Nagyon tudatos és szigorú utódellenőrzéssel elkezdődött a törzskönyvezés, melynek első, kiemelt tenyészkanja Darnay Kálmán, sümegi származású néprajzkutató Honvéd nevű kutyája volt. Ebben az időszakban, amikor már látszott az almok homogenitása, a szűk genetikai bázis miatt és egyes tulajdonságok javítása érdekében kényszerűen bele kellett vinni az angol pointert és a rövidszőrű német vizslát cseppvérben ahhoz, hogy később egy univerzális, elegáns vadászkutya születhessen. Drótszőrű változatát 1963-ban jegyezte be az FCI. Mára már, mint külön fajta a drótosok is felnőttek, a zömében az apróvadvadászat követelményeinek teljesítésére.

A magyar vizslák, ha nem is rendelkeznek meseszerű őstörténettel, azért számtalanszor bizonyították már azon nagyszerű képességeiket, amelyektől a vadászatok elismert segítői és a családok kedves társállatai lehetnek, bármerre forgatjuk is a világ kerekét.

Napjainkban a magyar vizslát – mindkét szőrváltozatot – a vadászkutyák közé sorolják. A tenyésztésének is feltétele az alap-, vagy a vadászati alkalmassági vizsga megléte. Számos tenyésztő azt tartja, a magyar vizsla minden kutyafajta közül a legtanulékonyabb.

Egy 1945-ben készült leirat szerint egy vizslának az alábbiakat kell tudnia: „Apróvadat állni, lövésre feküdni és csak karintésre vagy »hozd ide« vezényszóra hozni a lőtt vadat. Csapázni kell tudnia, éspedig ha bármilyen nyomra teszem, csakis a csapán menve mélyen tartott orral kell a sebzettet felkeresni (nem szemre hajtani vagy magasan tartott orral keresni azt!), és bármilyen távolságról, ha pihenéssel is, de elhoznia. Parancsra lábnál követni vezeték nélkül és vezetékkel is. Nyúlugrásra azonnal feküdnie kell lövés leadása nélkül is. Parancsra helyben maradnia bármeddig, amíg érte nem megy a gazdája. Vízbe parancsra bármikor bemenjen, kisebb folyón, patakon átküldve annak túlsó partján maradjon és ott keressen addig menve párhuzamosan gazdájával, amíg az vissza nem hívja. Vadat vízből apportírozzon. Nádasba, közel keresve, gazdáját szemmel tartsa. Dúvadat állítani vagy lefojtani, állítás esetén hangosan kitartóan ugatni, hasonlóan, ha fára menekült vagy nem tud hozzáférni. Dermedt nagyvadat kitartóan ugatni, amíg gazdája oda nem ér, nagyvad vércsapáján biztosan vezetni pórázon és anélkül. Mindent apportírozni és gazdájához vinni, ha csak elbírja a rókát is. Ne rágja a vadat, hanem élve adja át azt gazdájának.” forrás: magyarvizslaklub.hu

Forrás: Kistermelők Lapja
2021.03.12.