Back to top

A magyar szürke szarvasmarha

A magyar szürke marha hazánk őshonos fajtája, amely a primigenius eredetű, podóliai jellegű állományra vezethető vissza. Nálunk alakult ki legnemesebb típusa, jóllehet ősei nagy számban éltek az Uraltól az Atlanti-óceánig. A magyar szürke marha festői szépségével, szilajságával, őserőt sejtető impozáns megjelenésével a magyar Alföld világszerte nyilvántartott jellegzetességeihez tartozik. A XVI. századtól kezdve a magyar szürke marha becses és keresett vágóállat volt Nyugat-Európa városainak. Több száz kilométerre lábon hajtva, kitűnő ízletes húst szolgáltatva, megalapozta Magyarország hírnevét a kiváló hízómarhát igénylő országok körében.

Tejtermelő képessége szerény, átlagosan 1000-2500 kg tej, de 4-4,5% zsírtartalommal. Kivételesen előfordultak e fajtában is 2500-3000 kg tejet termelő tenyészetek (Erdély, Jósika és Lészay-féle stb.). Hústermelését a középkorban kedvezően ítélték meg (hízott ökörként Európa-szerte híre volt), a korszerű igényeket azonban ma már nem elégíti ki. Növekedési erélye csekély, gyenge izmoltságú, száraz húsú. Igénytelen, szívós, edzett. Későn érő, az üszők 3 éves kor körül vehetők tenyésztésbe. Kitűnő igásmarha.

Katka

A magyar szürke marha színe ivarától függően változó. A tehén többnyire ezüstszürke, a bika daruszínű. A fej, a test mellső részei és a törzs alsó fele sötétebb színárnyalatú. A rigó száj és ókula a bikákon általános. A borjak első vedlésig pirók színűek. A magyar szürke fajta másodlagos nemi jellege igen kifejezett, ami nemcsak a színeződésben, hanem a testarányokban is határozottan kifejezésre jut. A fajtára jellemző a primitív marhák testarányai, a hústermelés szempontjából értékes részek viszonylagos fejlettsége, az elkeskenyedő far, a keskeny hát és ágyék, a nyurga comb, és a gyengén fejlett gulyatőgy.