Back to top

A magyar házi bivaly

Hazánkban a bivalyt magyar-bivalyként, házi bivalyként emlegetik. A fekete bivalycsordák látványos képei a víz közeli, lápos legelőknek. A magyar házi bivaly őse valószínűleg az indiai vadbivaly, az arni-bivaly volt. A Kárpát-medencébe minden valószínűség szerint már a népvándorlások során, mint igavonó állat került. Ereje szinte hihetetlen: 2 bivaly ökör vontatási erőben 4 szürkemarha ökör erejével is felér. A bivaly első magyarországi említése Erdélyből a XI. századból származik, majd II. Béla király 1138-as dömösi apátsági adománylevelében szintén szerepelnek bivalyok. Tömeges elterjedését igazából a török háborúk iddejére tehetjük, mivel a bivalyokat a török haderőben – az előbb említett nagy igavonó erejüknek köszönhetően- ágyúvontatásra használták.

Mivel a bivaly még a szürke marhánál is igénytelenebb állat, hiszen lelegeli a kákát, a nádat, a mocsári füveket és kimondottan szereti a nedves lápos területeket, gyorsan elterjedt a Kárpát-medence területén. A bivaly járása jellegzetesen lomha, de szükség esetén meglepően gyors futásra is képes. Hangja a bőgés-röfögés közötti hangra emlékeztet. Úgy a tehenek, mint a bikák jellegzetes sötétbarna (fekete) színűek. Szívderítő látványt nyújtanak a területen járó turistáknak a fekete bivaly borjak mókásan elálló nagy füleikkel. Erdélyben nem is borjúnak hanem "bivalybocsnak" becézik őket.

 

 

A bivaly marmagassága 150-180 cm. A tehenek tömege 400-800 kg, a bikáké 600-700 kg, az ökröké 500-800 kg. Félhold alakban hátrafelé hajló fekete szarvai átlagosan 30-50 cm közöttiek. A szarvak görbületének elülső felülete haránt redőzött, míg hátsó felülete sima. A jelenlegi országos állomány 1500 körüli, ami a történelmi Magyarország egykori bivaly-populációjának kicsiny töredéke.

 

Negro

 

A magyar házi bivaly elsősorban Erdélyben és a Dunántúl déli részén terjedt el. Általában magángazdaságok, kis tenyésztők foglalkoztak tartásával. Haszna elsősorban igaereje és teje, de a húsa és bőre is jól hasznosítható. A bivaly teje kellemes ízű, hamarabb alszik meg, mint a tehéntej és egyes kutatások szerint vitamintartalma is magasabb. Erdélyben napjainkban is sok helyen fogyasztják. Nagy zsírtartalma (5-6 %, de lehet 8% is) miatt a bivalytej kiváló alapanyaga a híres mozarella sajtnak. Míg tehéntejből 10 liter kell egy kiló sajt elkészítéséhez, addig bivaly tejből elég 6 liter. Húsa nagyon ízletes, de kicsit rostosabb, vörösebb színű, és mind foszforsavakban mind vasban gazdagabb a közfogyasztásban lévő marhahúsnál.

A szarvasmarhánál igénytelenebb, a mocsaras területek savanyú füveit, sásait, kákáit is hasznosítani képes kérődző. A hidegre viszont kényes faj származása miatt, így hazánkban a telelését istállóban kell megoldani. Tej- és hústermelése mellett talán fontosabb volt hajdanán igaereje, s ezt bizonyítja, hogy a gépesítést követően állománya Magyarország mai területén igen lecsökkent. 1911-ben 155 192 bivaly élt, 1935-ben a megcsonkított országban már csak 7069-es számláltak. Igaz, Erdélyben még sokáig használták e célra. A XX. század elején Mezőhegyesen volt törzstenyészete, később a Nagykanizsai Állami Gazdaság és a Hortobágyi Nemzeti Park alapított bivalygulyát. Ma, mint genetikai tartalékot és kultúrtörténeti emléket őrizzük. Jelenleg országos szinten tervszerű tenyésztésével nem foglalkoznak. A bivalytehenek kétharmada a nemzeti parkok területén, főleg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén él. A kápolnapusztai bivalyrezervátum Magyarország legnagyobb állományának ad helyet, egyben génmegőrzési feladatokat is ellát. Egyre több magántenyésztő és gazdasági társaság is foglalkozik bivalytenyésztéssel. A tenyészőket a Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete fogja össze.

Az Egyesület ügyvezetőjével készült cikk itt olvasható.