Back to top

Ikonikus magyar állatfajták: A mangalica

A mangalica Magyarországon őshonos, törvényileg védett háziállatok egyike, világhírű sertésfajta. Ennyi a tömör definíció, de mi tudjuk, hogy ettől sokkal többről szól ez a méltán világhírű magyar fajta.

De vajon azt tudjuk, hogy mi a története ennek a jellegzetes magyar fajtának? Elmondjuk, hogyan és miért lett mára újra keresett ez a majdnem feledésbe ment fajta, ami bizonyítottan kétszáz éve van velünk, de nyugodtan hozzátehetünk jó pár évet…

De a történet nem itt kezdődik! A néprajzi, történeti és régészeti szakirodalom jobbára azt hirdette, hogy a nomád népek nem tartottak sertést. A legutóbbi kutatások azonban bebizonyították e tétel tarthatatlanságát, elsősorban nyelvtörténeti adatokra támaszkodva. A magyarság sertéstartásának alapszókincse honfoglalás előtti időkre, sőt az ugor korra vezethető vissza: emse, disznó, ártány, s lehetséges, hogy a serte (sertés), kan, hízó, malac és a túr szavunk is. Megállapíthatjuk tehát, hogy a sertéstartás története elkíséri a magyarság történetét, de az általunk most bemutatandó mangalica története csak jóval később kezdődik, nevezetesen a török hódoltság megszűnése idején. Vallási okokból érthetően a volt hódoltsági területeken igencsak megcsappant a sertések száma – a törökök nem fogyasztottak sertéshúst.

Egy személyes történet; valamikor a ’80-as évek elején Isztambulban a más látnivalók mellett az állatkertbe is eljutottunk, ahol akkoriban az egyik legnagyobb szenzáció a sertés volt – méghozzá egy mangalica! Pedig akkortájt itthon is ritkaság volt – legalábbis mi nemigen találkoztunk velük!

Nos, a hódoltság idején a sertéstartás az erdélyi, illetve a felföldi területekre szorult, de az 1700-as évek közepéről már vannak adatok arról, hogy disznókat hajtottak az Alföldről Sopron messze földön híres vásárába. De ekkoriban még sokkal inkább Ausztria és a Dunántúl között volt jelentős a sertés-kereskedelem, melyben jelentősszerepe volt a bakonyi sertésnek. Igen ám, de a kereskedelmi útvonalak fejlődésével megjelentek a Horvátországból származó sertések is, melyeknek több volt a zsírja, és jobb ízű volt húsuk is… Ennek oka az volt, hogy Szerbia fejedelme, Miloš Obrenović a szerb, az ún. sumadia sertésekkel kezdett kereskedni, tenyészetet alapított. Innen a magyar birtokosok tenyészállatot is vásároltak, na meg – ahogy a szerb kondákat áthajtották Magyarországon a soproni és győri állatvásárba – az óriási állományból kis rész elkallódott, megvásárolták, olykor ellopták, és ezek az egyedek keveredtek az itt honos disznófajtákkal.

A mangalica a korábban őshonos bakonyi és szalontai fajták, a birtokosok által beszerzett “mangalitza” és a vaddisznó keveredéséből jött létre. Fontos tehát, hogy a vérvonalat kifejezetten a Kárpát-medencében honos állatok keresztezése/kereszteződése hozta létre, így nem csoda, hogy egy olyan sertésfajta alakult ki, ami a honi körülményekhez minden más fajnál jobban alkalmazkodott! A lakosság körében egyre népszerűbb lett ez a zsírsertésfajta, amit akkor törökfajtának, rátznak, mangaritzának vagy mangalitzának is neveztek. A bakonyi sertés az 1840-es évek közepére teljesen eltűnt. Pethe Ferenc 1814-ben már, mint közönséges fajtáról ír a mangalicáról. A mangalica tehát olyan kiváló fajtának bizonyult, hogy 25 év alatt eljutott az ország minden részébe, és teljesen átalakította a sertésállományt!

1833-ban József főherceg Kisjenőn tenyészetet alapított, amikor Milos hercegtől 6 sumadia kocát és két kandisznót kapott ajándékba, annak híres tenyészetéből. Ezek a sertések fehér, göndör szűrű egyedek voltak, s Kisjenőn kereszteződtek az ott levő állománnyal. A többi magyarországi földbirtokos innen vásárolt tenyészállatokat, s így az ország területén több nagy hírű tenyészet is kialakult. Ilyen volt a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtokon létrejött tenyészet, amelyet 1865-ben alapítottak. Hogy mennyire igaz a fajta magyar mivolta, az is mutatja, hogy a mangalica néhány nemzedék alatt annyira alkalmazkodott az alföldi viszonyokhoz, igazi magyar fajtává vált. Amennyiben néhány példány elkerült innen, az idegen környezetben az utódokban jelentős eltérések alakultak ki. A mangalica jelentőségét jelzi, hogy Győrben és Kőbányán hizlalótelepeket hoztak létre. A kőbányai telep éves forgalma 1870 és 1894 között átlagosan 600.000 sertés körül volt. Ám ekkor már a gazdasági környezet változásnak indult. Az erdőket, amelyek makkoltatásra alkalmasak voltak, kiirtották, a legelőket felszántották. Csökkent a zsírsertések iránti kereslet, viszont nőtt a hússertés iránti érdeklődés. Megjelentek a nyugati fajták, amelyek már nem külterjes, hanem belterjes gondozási módot kívántak. A legnagyobb csapás a fajtára az 1895-ben kitört sertéspestis volt, amely 20 évig tartott, és 4,5 millió sertés pusztulását okozta. Az elhullott állatok 95%-a mangalica volt. Ezután többé nem tudta visszaszerezni piaci pozícióit, állományának mérete egyre csökkent.

Az első világháború után az elcsatolt országrészeken volt a mangalicaállomány nagy része, de az országhatárokon belül egy egységesebb, homogénebb populáció maradt. A háború után létrehozták a Magyar Állattenyésztő Szervezetek Országos Szövetségét, 1945-től az 1950-es évek végéig a mangalicák száma nőtt, de nem érte el a háború előtti 30 ezres állományt. Az 50-es évek végétől a modern hússertésfajták kiszorítják a mangalicát, egyedszámuk rohamosan csökkent. 1973-ban a mangalica védetté nyilvánításáról döntöttek, 1974-től állami támogatás mellett folyik tenyésztése.

Az 1990-es években újra megalakult a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete, ami a gyakorlati tenyésztőmunkát végzi. A fajta fenntartásáért hatóságként a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Állattenyésztési Igazgatósága, az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet jogutódja a felelős.

Ma a mangalica már nem veszélyeztetett, s ebben szerepe van nemzetközi sikerének is: jó minőségű húsa az alapja a világhírű spanyol serrano sonkának.

A mangalica típusai:

  • Szőke mangalica: a leggyakoribb változata. Jól hasznosítja a táplálékot, kül- és belterjes tartásra egyaránt alkalmas. Zsír- és hústermelésre is bevált. Sok változata ismert, hiszen a fajtára hatott a táplálék, a tartás sokfélesége.
  • Vörös mangalica: a szőke mangalica és a göndör szőrű szalontai sertés keveredéséből jött létre, valamivel nagyobb súlyú és szaporább a szőkénél.
  • Fecskehasú mangalica: a szőke és a fekete mangalica kereszteződéséből jött létre, hasa szőke, háta fekete. Kisebb termetű, de szaporább, mint a szőke változat.
  • Fekete mangalica: az ország déli részén volt jelentős. A szerémségi fekete sertés és a szőke mangalica kereszteződéséből jött létre, jobb ellenálló képességű, de gyengébb termelési tulajdonságú volt, mint a szőke változat. A 20. század elején kipusztult.
  • Vadas mangalica: igen ritka változat, elsősorban hegyvidékeken volt jellemző, valószínűleg a szőke mangalica és a vaddisznó véletlen kereszteződéséből jött létre.
Az idők változnak, de ha minőségre van szükség, akkor bizony még mindig a mangalica a megoldás! Nem véletlen a nemzetközi siker, és az sem, hogy a hazai boltokban is egyre keresettebb a mangalica hús, illetve a mangalicából készült feldolgozott termékek!
 
Forrás: itthonrolhaza.hu
2022.11.13.