Back to top

A cigája juh

A cigáját (vagy berkét) a hegyi juhok csoportjában tartjuk nyilván, hazánkba az Al-Duna vidékéről került. Az elmúlt háromszáz év során jól alkalmazkodott Magyarországi eltérő földrajzi és éghajlati viszonyaihoz, vezető fajtává azonban sohasem vált. A cigája juhnak hasznát vették a gyapjútermelésben (posztó-, szőnyeg előállítása), a juh- és báránybőr megtermelésében, a tejtermelésben (vaj, túró-, sajtok készítése), a hús- és a faggyú szolgáltatásában, valamit a trágyatermelésben. Bundáját csupa hullámos pehelyszál alkotja. A cigája hizodalmassága a parlagi fajták között figyelemre méltóan jó, húsuk ízletes, sötétvörös színű, porhanyós és egyáltalán nem faggyúszagú. Kelendők voltak a legelőn előhizlalt, majd jászolban meghizlalt bárányok és az 1 vagy 2 éves hízott ürük. A Duna-Tisza közén, és környékén létesült fejős juhászatok a cigájának a kortárs juhoknál jobb tejelékenységét is kihasználták. A báránytej után 50-100 liter tejet fejtek, amiből 10-15 kg gömölyét, túrót és ordát készítettek.

A cigáját tehát egyáltalán nem foghatjuk fel primitív fajtaként, hanem egykoron kitenyésztett, jellegzetesen hármas hasznú fajtaként. Az őshonos cigája manapság génrezerv fajtát tartjuk fent az eredeti tulajdonságokat megőrizve, termelésre irányuló szelekció nélkül. 2008-tól tartozik a törvényileg védett őshonos állatfajták közé. Az őshonos cigája állományban a cél a fajta (és tájfajtái) genetikai képességeinek megőrzése, illetve genetikai varianciájának fenntartása, a szilárd szervezet és a nagy ellenállóképesség megtartása, a jó anyai tulajdonságok és tejtermelő-képesség megőrzése parlagi viszonyok között.

cigaja

Fajtaleírás

Kis-közepes testű juh. A fej középnagy, az anyák feje elég száraz, a kosoké aránylag szélesebb és durvább. Az orrhát az anyákon enyhén, a kosokon kifejezettebben domború. Az orron enyhe tűzdeltség előfordulhat, a száj esetenként világosabb árnyalatú vagy pigmenthiányos. Az anyák szarvtalanok, vagy sarló alakú szarvat viselnek, a kosok egy része szarvatlan, másik részük másfél körívet leíró erős, csigás szarvat visel. Szürke a köröm valamint a szarvalt egyedek szarva is. A fejtető enyhe átmenetet képez a homlok és nyakél között. Az ajkak közepes finomságúak. A szemek nagyok sötétek és igen élénkek. A fülek közepesen hosszúak hosszúak és vízszintesen hordottak. A nyak közepesen izmolt és ráncmentes, a vállak jó kötésűek, a mar közepesen széles és izmolt. A hát és ágyék egyenes, aránylag hosszú és közepesen izmolt. A törzs a fiatal korban jól táplált egyedeknél hosszú, mély és dongás. A has a kosoknál hengeres, anyáknál terjedelmesebb. A far enyhén lejtős, közepes hosszúságú, szélességű, izmoltságú, sokszor csapott. A csontozat erőteljes. A tőgy jól fejlett. A végtagok a törzshosszhoz képest aránylag rövidek és mérsékelten izmoltak. A hegyi változat alacsonyabb, de dongásabb, és rövidebb lába miatt zártabb benyomást kelt. Az alföldi változat ezzel szemben méretesebb, szellősebb. A fej és lábak feketék, sötétbarnák vagy barnák. A bőr tömör, rugalmas, enyhén pigmentált vagy hússzínű.

A száj nyálkahártyája és a nyelv palaszürke. A bunda fehér, fürtös szerkezetű, tűzdeltség előfordulhat. A bárányok színe homokszürke, sárgásbarna vagy sötétbarna, de rövidebb-hosszabb idő múlva mindegyik bundája kifehéredik. A bundában bélanyagos szálak találhatók, főleg a durva bőrű testtájakon (far, comb). A bunda a fejet (a pofa kivételével), a nyakat és a törzset is fedi: lenyúlik a lábtőig, illetve a csánkig (gyakran azonban csak az alkar és az alcomb feléig), illetve ráterjed a hasaljra. A kosok nyírósúlya 4-5 kg, az anyáké 3-4 kg, 8-10 cm fürtmagassággal. A gyapjú finomsága 28-36 mikron.

cigaja

Változatok

A fajta történetéből tenyészterületenként több cigája változatok ismerünk, pl. a fogarasi termetes nyáj, a kolozspusztai fekete fejű és lábú nyáj tisztafehér gyapjával, azután a legjobb és legtöbb gyapjút adó somogyszentimrei nyáj, vagy a tejelékeny és suta kisszállási nyáj. Ma a cigája juhnak két típusa – a „hegyi” és az „alföldi” különböztethető meg. A hegyi alacsonyabb, de dongásabb, és rövidebb lába miatt zártabb benyomást keltő jószág, az alföldi ezzel szemben szellősebb, méretesebb, csontosabb termet. A kosok egy része másfél körívet leíró csigás szarvakat visel. Szaruanyaguk fekete, ami még ellenállóbbá teszi a fajtát.

Kimondottan tejtermelésre szelektált fajta a tejelő cigája. Testmérete nagyobb, mint a régi cigájáé. A kosok 90-100 cm, az anyák 75-80 cm marmagasságúak. A fejési időszakban 110-120 liter tejet ad. A bárányai feketén jönnek a világra. Csak suta. 1999-től törzskönyvezik külön típusként.

A hegyi típusba tartozik Erdélyben kialakult kovásznai változat, ami kistestű, kávébarna pofájú és lábú, ugyancsak jól tejelő; a változat neve románul ruğine (rozsdás). Ennek a változatnak az első, legklasszikusabb és már-már sárga egyedei hétfalusi (Bácsfalu, Pürkerecz, Tatrang, Zajzont, Türkös, Hosszúfalu és Zsarnátfalu) cigáják voltak.