Back to top

Élő nemzeti kincsünk: a pumi

A kutyák bohócaként is emlegetett magyar terelő pásztorkutyát az alkalmazkodás iskolapéldájaként tartják számon. Hosszú út vezetett a pásztor csizmaszára mellől a modern nagyvárosok forgatagáig, melyet ez a viszonylag kistermetű, csupa szív kutya sikeresen teljesített.

Magyar kutyafajtáink eredetére vonatkozó adatok alapján valószínűsíthető, hogy a Kárpát-medencében található terelőkutyák állományával keveredtek a később bekerült idegen fajták. A gyapjúkereslet növekedése és a finomabb gyapjú iránti igény kielégítése szükségessé tette a hazai rackaállomány mellett a nyugati merinói juhok behozatalát. Az állatokat terelőkutyákkal lábon hajtották hazájukból, ahogyan az máig is szokás. Sok esetben a nyájjal a kutyát is eladták, így keveredett az itt élő pásztorkutyák állománya például a francia terrier típusú terelőkutyákkal, és alakult ki egy vegyes fajtájú állomány, amely alapját képezte a mai fajtáknak. Az évtizedek során a kívánatos tulajdonságok megszilárdultak a hazai állományban is, így az energikus, fáradhatatlan, munkamániás kutyák sikeresek lettek a pásztorok körében.

A pumiról az első pontos leírást az 1815-ben megjelent „Természet História” oldalain olvashatjuk, igaz, Pethe Ferenc publikációjában, még kuvasz néven: „[…] nagyságára ollyanforma, mint egy köjök-farkas; fülei fennállók, szőre valamennyire bolyhos, legalább nem sima, a’ farka kerekedése pedig alólról, bojhos; színe gyakran barnás-fekete, de külömben számtalan, többnyire szennyes-színű[…]”. Amint látjuk, ez a kutya semmiképpen nem lehet kuvasz, mai ismereteink szerint sokkal inkább a pumit ismerhetjük fel a leírásban és a mellékelt rajzban. A pásztorkutyák elnevezése terén sokáig káosz uralkodott, a pumi vagy éppen a mudi név egyszerűen hajtókutyát jelentett.

Dr. Raitsits Emil vezetésével 1914-ben megkezdték a puli dunántúli fajtaváltozatának tekintett pumit a Budapesti Állatkertben elkülöníteni és szelektáltan tenyészteni.

A fajta első tudományos leírását dr. Anghy Csaba Géza készítette 1935-ben, és az időközben elhunyt Raitsits Emil tiszteletére róla nevezte el azt.

A sokoldalú pumi

A pumi karrierje a nyáj mellől indult, hiszen eredeti közegében nem maradhatott volna fenn, ha nem lett volna minden szempontból kiváló képességű kutya. A kistestű pásztorkutyák – rendkívüli alkalmazkodóképességüknek köszönhetően – már a XX. század elején kedvelt társává váltak a városi embernek is. Múltszázad eleji képeken láthatjuk az elegáns pesti kisasszonyokat pumival az oldalukon.

A pumi esetében szerencsésen ötvöződött az intelligencia és a temperamentum. A szőrzet könnyebb kezelhetősége is nagy előnyére válik a fajtának, ez is nagyban segítette népszerűségét.

A mezőgazdasági állattartásban minden területen kiválóan alkalmazható a pumi, hiszen viszonylag kisebb méretét vakmerősége és ügyessége ellensúlyozza.

A hagyományos juhászati munka mellett a kondás, de éppen a gulyás is nagy hasznát veszi ezeknek az örökmozgó, mindenre azonnal reagáló kutyáknak. A „beszédes” jellem a ház körül is hasznos, mivel a pumi tudta nélkül nem történhet semmi a ház körül. A kutya jelzésére figyel a gazda, de a nagytestű őrzőkutyák is. Kiváló dúvadirtó is, a patkányok és más kártevők nagy pusztítója.

A pumit örök, fáradhatatlan tettrekészség jellemzi: munkája során általában szemkontaktusban van gazdájával, lesi, várja a következő feladatot, és azt legjobb tudása szerint igyekszik is végrehajtani. Minthogy a juhász hagyományosan hónapokat töltött kutyájával kettesben a pusztán, így az örökös figyelem, a gazdára fókuszált viselkedés mélyen rögzült a fajtában. Ez az, amit még ma is kitűnően lehet érzékelni a pumi és a gazda kapcsolatában, és ez vezetett oda, hogy a mezőgazdaságban egyre csökkenő igénybevétel ellenére a fajta nem tűnt el, sőt megtalálta helyét a modern ember világában. Olyannyira, hogy egyre inkább terjed, világszerte újabb országokban tűnik fel, népszerűségével mindenhol nagy sikert arat.

Küllem, egészség

Megjelenésére nézve legszembetűnőbb jellegzetessége a felső harmadában előrebicsakló füle, amely egyedi megjelenést kölcsönöz neki. Szőre egyenlő arányban fedő- és aljszőrzetből áll. Színe változatos, a szürke minden árnyalata, a fekete, a fehér és az úgynevezett fakó, amely a mézes-szőkés alapszínből és sötétebb fedőszőrökkel fedett hát, orr, fül, farok részekből tevődik össze, egészen sajátos árnyalatokat képez. Szőrhossza legfeljebb 7-10 cm, jellegzetes „pumi formáját” némi igazítással nagyon könnyű fenntartani. A lenőtt, hosszú szőröket ollóval méretre vágjuk, illetve néhány hetente ajánlatos kikefélni, hogy az elhalt szőrszálakat eltávolítsuk, ezáltal nem ragad össze. Egyébként miután megszárad, öntisztuló a szőre, a sár, kosz kipereg belőle.

Betegségekre nem fogékony, energikus, életteli kutya; magas kort, 15-16 évet is megél különösebb probléma nélkül.

Hogy tenyésztésre alkalmas legyen, két mozgásszervi rendellenesség, a csípőízületi diszplá­zia és a degeneratív mielopátia szűrését végezzük. Ez főleg az állomány hosszú távú megőrzése miatt fontos, de nem jellemző, hogy az ilyen esetekkel komoly probléma legyen a fajtánál.

Tartás

A pumi tartása a többi pásztorkutyához hasonlóan igénytelen, környezetét általában nagyon jól tolerálja. Természetesen a pumi és más, hasonló mozgás- és munkaigényű fajták esetén a lakásban csak akkor lehetséges a tartása, ha a gazda vállalni tudja a felelősséget, hogy a következő tizenöt évben aktív életet tud biztosítani a kutya számára. Kertes házban megfelelően ki tudja elégíteni mozgásigényét, de a foglalkozás iránti éhségét csak a személyes kapcsolat, közös játék során tudja kiélni. Örömét leli a munkában, a gazdával közösen megoldott feladatokban. Napjainkban a terelőversenyek kivételével egyre kevésbé van lehetősége a puminak a valódi terelőmunkára, ezt azonban helyettesíthetjük a legkülönfélébb aktív, ügyességi sportokkal.

Szabadban tartva érdemes olyan helyet készíteni számára, amely egyrészt védi az időjárás viszontagságaitól, másrészt szemmel tudja tartani a területet.

Jó, ha látja a ház bejáratát, mivel ha nem tudja a gazda lépéseit követni, inkább a lábtörlőn alszik, nehogy lemaradjon valamiről.

A fajta jövője

Elsődlegesen mindenképpen a jószág mellett lenne a helye; a fajta fenntartásának nagyon fontos része lenne, ha minél több állattartó, gazdálkodó vállalná, hogy tisztavérű, törzskönyvezett kutyával dolgozzon, hiszen ez csak így biztosítható. A többi magyar kutyafajtával együtt Hungarikum, élő nemzeti örökségünk része, melynek fenntartása a mi felelősségünk. Ahogyan a gazdasági haszonállatok esetében, ugyanúgy a kutyákra is érvényes, hogy csak a regisztrált, Törzskönyvben rögzített egyedek tekinthetők a fajta részének.

Az Elismert Tenyésztő Szervezet keretében az idén már 20 éve fennálló Magyar Pumi Klub körülbelül negyven taggal végez tenyésztői tevékenységét, és még körülbelül 10-15 egyéb szervezethez tartozó, vagy éppen szervezeten kívüli tenyésztő foglalkozik a fajtával.

A Magyar Pumi Klub egész évben szervez programokat, teljesítmény- és küllembírálatokat, tenyésztői szemléket, valamint nyílt napokat a fajta iránt érdeklődők és a szakemberek számára. A regisztrált állomány létszáma egy hosszabb leszálló ág után ismét lassú emelkedésnek indult, ám mindinkább családi és sportkutya szerepbe kerülnek a kutyák. A Magyar Pumi Klub, mint a fajtát gondozó szervezet, fontos feladatának tekinti a pumi eredeti formájának és tulajdonságainak a megőrzését, ehhez viszont megfelelő, vállalkozó szellemű partnerek, gazdák közreműködésére van szükség.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

2020.07.08.